2014. február 10., hétfő

Délután bent vártam a recepciónál, hogy visszaadjam a beléptetőkártyát meg a diákot, amikor rám köszön az egyik csoporttársam, hogy hogy vagyok. Mivel pont a titkárság felől jött, kezdtem gyanakodni... és persze, ő is azért volt bent, mert valószínűleg abba hagyja az iskolát. A mi csoportunkból azt hiszem, ő már a kilencedik. Hogy utálta az első trimesztert, hogy a performansz óra borzasztó és miért lesz attól dizájner, hogy ilyeneket tanul, meg úgy egyébként is, nem igazán jön be neki az iskola. Amiért bent volt a titkárságon, hogy nem tud dönteni, hogy most hagyja abba, vagy várjon még év végéig...

Szóval én azért azt javasolnám az iskolának, hogy kicsit tegyék már egyértelműbbé, milyen az oktatási rendszer náluk... mert láthatólag elég sokan lépnek le már az első pár hónap után. Amikor felvételiztem, annyit láttam, ami a weboldalukon van: azaz szuper diplomamunkákat, de az oktatás menetéről elképzelésem sem volt. Mondanám, hogy a hollandoknak ez biztos nem újdonság, csak nekem volt szokatlan a magyar rendszer után, de a mi csoportunkból legalább 4-5-en hollandok fejezték be az iskolát az első trimeszter után. És az a durva, hogy egyáltalán nem látok bele abba, milyen az oktatás a következő években. Oké, két irányban szakosodunk, meg trimeszter-szemeszter osztás van egyszerre, de annak ellenére, hogy ide járok, lényegében semmit nem tudok. Azt a keveset is a másodéves magyar sráctól - akitől mielőtt Berlinbe mentem, kb huszadszorra is megkérdeztem, milyen a másodév, más jellegűek-e az órák, mint elsőben, miket tanulnak, stb. Szokás szerint lepattintott azzal, hogy nehéz, de tök jó, és kitartás, ne adjam fel. Ez mondjuk egy kicsit kevés, hogy dönteni tudjak arról, másodévtől mondjuk jobban ide passzolónak fogom-e érezni magam, vagy sem. De amúgy bárkit faggattam, hogy milyen az iskola, mindig ilyen ködös válaszokat kaptam... :/

2014. február 3., hétfő

Majdnem vége - megint, most viszont másképp

Nos, a legtöbb ismerősöm már tudja, hogy a 4 évből inkább csak 4 hónap (na jó, 5) lett Hollandiában: abbahagyom az iskolát.

Az egyik legfontosabb ok a pénz. Azt már az elején is tudtam, hogy villám gyorsan munkát kell találnom, és meg kell igényelnem a támogatást, különben nem tudom sokáig finanszírozni az itt-létet. November közepén igényeltem meg a támogatást, minden szükséges papír a kezemben volt, és mivel nem találtam munkát, kiváltottam a holland vállalkozóit. Ennek ellenére december végén utalták az első összeget, és csak a 100 eurós alapot az 500 helyett (a magasabb összeg a szülők keresetétől függ, maximális támogatásra voltam jogosult ez alapján). Még január végén sem sikerült a magasabb összeget utalniuk, ellenben küldtek holland nyelvű levelet a családomnak, hogy vallják be hollandiai keresetüket. Szóval elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezek ugyan nem nagyon fognak fizetni, ha nem muszáj, illetve addig húzzák, amíg csak lehet.

Egyébként a támogatásról azt kell tudni, hogy 3 hónapig kapom, akkor nekem kell kérvényeznem a felülvizsgálatát, és ha úgy ítélik meg, kapom majd továbbra is. Kötelező havi 54 órát dolgozni, hogy egyáltalán szóba álljanak veled, ezt pedig bizonyítani is kell (vállalkozóként ez külön vicces egyébként). Nem vállalkozóként pedig fogalmam nincs, hogy lehet havi 54 órát dolgozni, mikor nekem minden nap reggel 9-től este 5-ig órám volt, a városban minden zárva van vasárnap, hétköznap pedig az összes bolt 6-kor zár, azaz fogalmam nincs, hogy lehet kihozni a megfelelő óraszámot. Valószínűleg egy lazább iskolában, könnyebb órarenddel és lehetőleg holland tudással működhet, de itt nem igazán.

A vállalkozás is egy ördögi kör: valójában jóval többet kéne keresnem ahhoz, hogy az adó és járulékok befizetése után maradjon elég pénzem. Ehhez jóval többet kellett volna foglalkoznom a webshoppal, ami viszont az időmbe nem fért bele az órarend és a rengeteg házi feladat miatt, konkrétan az első trimeszter végén meg is kaptam a feedback-ben, hogy túl sok időt töltök az iskolán kívüli tevékenységeimmel és ez szerintük az iskolai feladatok rovására megy. Valamiből viszont élnem kell... És ha bármikor abbahagyom az iskolát diploma nélkül, az összes szociális támogatást vissza kell fizetnem.

Emellett persze elég nagy csalódás volt az első trimeszter is, az egész értékelés nagyon szubjektív volt, és nem igazán értettem vele egyet :P, közös nevezőre viszont nem jutottunk a tanárokkal.

December közepe óta rágódóm azon, hogy van-e értelme így folytatni az iskolát... Visszajöttem a következő trimeszterre, és folyton azt éreztem, hogy én nem ezt akarom csinálni, és/vagy nem így, ehhez jött az anyagi rész (csak ebben a hónapban már majdnem 100 euró kiadásom lenne az iskolával kapcsolatban, ha megvettem volna minden alapanyagot, könyvet, stb).


Szóval, jövő kedden irány Budapest...
Vannak jövőbeni tervek, no para. :) És ez nem azt jelenti, hogy pályát módosítok hirtelen. ;) Viszont esélyes, hogy a Berliner Katze blog még fog frissülni...

2013. december 17., kedd

Holiday

Végre bezártam a téli szünetre a webshopot... Tegnap éjjel 3-ig csináltam a megrendeléseket, erre éjjel még jött plusz kettő, meg érdeklődő mail, hogy oda ér-e még karácsonyra, ha most rendel. Vissza írtam, hogy talán, amennyiben Hollandiában lakik. :P Végre befejeztem az utolsó nyakláncot is, úgyhogy tényleg gyorsan rányomtam a "vacation mode"-ra - tök jó, hogy ennyire pörög a bolt, de ma este már biztos, hogy nem tudok több ékszert megcsinálni, holnap hajnalban pedig indul haza a gépem.
43 eladás volt decemberben, mondjuk ebben benne vannak az állványok is... Ma megint 9 csomaggal megyek a postára.
Lehetne gyakrabban is karácsony... ;)

A blog is valószínűleg már csak jövőre jelentkezik, úgyhogy aki akar, Pesten elér január 8-ig. :)

2013. december 15., vasárnap

Feedback

Jövő hét a feeedback hét, vagyis a lényeg. Amikor jól elmondják, hogy hogy dolgoztál az elmúlt trimeszter alatt, min kell változtatnod, volt-e elég process, haha. :P Szóltam a csütörtöki tanárnak, hogy szerda reggel lelépek haza, így nem leszek ott a visszajelzésen. Azt mondta, majd elküldik mailben, csak írjak róla emlékeztetőt, beleértve a pénteki tanárokat is, mert ők is szerdán tartják a konzultációt.
Erre ma válaszol az írás tanár, hogy a coach fogja oda adni írásban a visszajelzést, a szerdai alkalom csak azért van, hogy ha még kérdésem lenne, vagy szeretnék beszélni róla, akkor van rá lehetőség. Úgyhogy nem maradok le semmiről. Mondjuk erről a rendszerről szerintem a hétfői tanárok nem tudnak. ;P

A másik vicces, hogy a tanárok szimplán lenyúlják a jó cuccokat. :P Írta a festés tanár, hogy ne lepődjünk meg a hétfői összecuccolásnál, ha pár embernek hiányzik egy-két szitanyomott munkája az asztalról, ugyanis elteszi megmutatni a következő csoportoknak, meg aztán ki a vitrinbe (de ha ügyes vagy, ezt még megakadályozhatod ;). Valahol persze tök jó, de mondjuk az összes anyagköltséget mi álljuk, úgyhogy ne húzza be a cuccaim lehetőleg. :P (Mondjuk az enyémeket valszeg nem érinti, mert csak utólag lett 3D-s a textil, meg kb 50x5 munkából gyűjt be párat.)
A legjobb a keddi tanár volt: csütörtökön üzent az egyik csoporttársunknak, hogy a process book-ját elvitte megmutatni a következő csoportoknak. Szegény csak szerintem vagy 60 eurót költött arra a könyvre, mert speciális papírra nyomta a suliban, volt kb 100 oldal ha nem több, erre a tanár szó nélkül elviszi a kipakolás közepén. Vagyis a csütörtök-pénteki tanárok már csak azt látták, hogy nincs process book-ja, ami nem túl jó pont - vagy szerencsétlen kinyomtatta gyorsan még egyszer az egészet.

Mindjárt megyek haza... Múlt héten szuper köd volt itt két napig, ilyenkor mindig olyan jól néz ki minden... ;) Aztán megtudtam, hogy egy rakás repülőjáratot töröltek, úgyhogy most inkább ne legyen köd - bár amennyire hallom, ez most inkább Budapestet érinti. :/

2013. december 11., szerda

Költözésről

Na tényleg muszáj lesz előbb-utóbb költöznöm... Aludtam kb 11 órát egyhuzamban, viszont pont úgy keltem fel, hogy amikor felcsavartam a fűtést, már nem kapcsolt be egyáltalán. Éjjelre viszont teljesen letekertem, mert hiába van kb 1-es fokozaton, hajnalban ezerrel fűteni kezd, nekem meg nagyon vastag a takaróm. Másrészt van egy fa polc, ami belóg a radiátor fölé. Többek közt onnan tudom, hogy beindult a fűtés, hogy a polc a melegtől recsegni kezd - de olyan hangosan, hogy van, hogy felébredek rá. Úgyhogy most lecsúsztam a fűtésről délelőttre, pedig kint csupa dér minden. :(

A másik, hogy azt az utasítást kaptuk, hogy a széket ne adjuk oda ajándékba karácsonyra a nagymamának. :P Ugyanis még szükség lesz rá vmi kiállításra. Ebben csak az a jó, hogy az iskolában tárolni nem lehet, viszont a kb 5 nm-es szobámban egyszerűen nincs hova tenni. De a lakás többi részében sem. Már az is gondot okoz, hogy a festmények nem férnek el az ágy alatt, mert nagyobb a papír, mint maga az ágy (ez vmi extrém keskeny ágy amúgy).

Viszont nézegettem a szobakiadós fórumot, és hát nem lesz egyszerű... :( 400 alatt kb nincs lakás, csak olyan környéken, ahová azért inkább nem, illetve olyan helyen, ami 15 perc biciklivel a sulitól. Arról nem beszélve, amikor 8-an laknak együtt, vagy amikor az ügynökségnek ki kell fizetni egy havi kauciót - és még egyet, amit viszont soha nem fogsz vissza kapni. És itt is ugyanolyan verseny van a szobákért, mint Berlinben: megadott időpontban oda megy 20 ember, és majd eldöntik, ki kapja a szobát. Az, hogy nekem ekkora mázlim volt ezzel a szobával, a véletlennek köszönhető. Azt sem tudom, az itteni szerződést hogy tudom felmondani, mert eredetileg 3 hónappal előre jelezni kéne, hogy költözni akarok, ami lényegében lehetetlenné teszi a költözést, mert mi van, ha azt mondom, hogy márciustól költözöm, de akkor pont nem találok szobát? Szóval nem egyszerű, és akkor azt még nem is mondtam, hogy minden hivatalban módosítani kell a lakcímem: ki- és bejelentkezni a városházán, a vállalkozás miatt, a támogatás miatt, a bankban, mindezt természetesen kizárólag holland nyelven elérhető weboldalakon keresztül. Úgyhogy majd beszélek a tulajjal a szerződés hosszabbításkor, és minden szóba jöhető lakásra jelentkezem, aztán max ha nem szimpi, nem költözöm egyelőre. Szerintem tavasz előtt úgy sem sikerül szobát találni. Az is lehet, hogy simán lesz nyár is, amikor végez egy BA meg egy Master szak is, és felszabadul csomó szoba a városban, amire még nem csapnak le azok, akik szeptembertől kezdik a tanévet. Áhh, bonyolult... :/

2013. december 9., hétfő

Majdnem vége

Megvolt a kipakolás, bár csomó szívás volt az asztallal, ugyanis utolsó pillanatban átrendezték a beosztást, utána meg én néztem egy régi névsort (egy ember elment év közben a csoportból, emiatt borult a sorrend). Aztán még a coach is beszólt a fehér papíromra, amit az asztalra tettem (túl nagy volt, ezért visszahajtottam), közölte, hogy sima A3-as lapokat kirakni sokkal szebb. Majdnem elrohantam papírt venni, aztán beláttam, hogy elmehet a fenébe a csoport minimum fele ugyanígy oldotta meg, és annyira tele lesz pakolva az asztal, hogy senkinek nem fog feltűnni, hajtott-e a papír vagy sem.
Még lerohantam a faműhelybe még egyszer ragasztani a székem támláját, meg kinyomtatni pár plusz lapot, így annyira utolsó pillanatban végeztem a cuccok elrendezésével, hogy már fotózni sem maradt időm. Majd holnap... Végül valahogy mindennek lett helye az asztalon.

Ma délután még össze kell rakni a holnapi kipakolásra pár dolgot (a fás tanároknak külön prezentáljuk a cuccokat, de azok a munkák is kint vannak már a suliban az asztalon), aztán vééége! :)))

[Két dolgot nem csináltam meg végül. Az egyik egy ötödik textúra, mert nem lett elfogadva megint az egyik. Mivel összesen már így is hetet csináltam... még reggel össze akartam dobni, de az asztalos kavarás miatt nem sikerült. Ettől a tanártól jó értékelést biztos, hogy úgy sem fogok kapni: a zoknis feladatomba is folyton belekötött - meg úgy általában mindenbe -, és utolsó órán még a divatfotó kapcsán is jól leosztott, hogy mennyire meglepődött, hogy ugyanazt mutatom neki, amit két hónapja, és itt a tiszta kommunikációt díjazzák, meg ilyenek - aha, meg is mondtam neki, hogy konkrétan azt mondta a képre, hogy szerinte túlságosan póz, én meg akkor azt válaszoltam rá, hogy nézőpont kérdése, mit tekintünk divatfotónak, mire ennyiben maradt, nem hangzott el, hogy nem lett elfogadva a feladat. Hát mert hogy az ő lapján kérdőjel volt ott. Aha, ha nem mutatom magamtól, rá sem kérdezett volna múlt héten, másrészt az ő papírjaiba nyilván nem látok bele - nesze neked egyértelmű kommunikáció. :P Nem hangzott el, hogy újra kéne csinálnom. De ha már itt tartunk, a pólós feladatnál sem hangzott el egyértelműen, csak nagyon húzta a száját, és én kérdeztem rá végül, hogy akkor mi legyen. A vicc, hogy még arra sem adott egyértelműen igen választ. A pólót újra csináltam, de a divatfotót nem fotóztam újra, mert amúgy azt érzem, ennek a tanárnak úgy sem fogok soha megfelelni, és mert ötmillió dologgal voltam amúgy is csúszásban. Vicc amúgy, hogy ő volt az egyik tanár, aki felvételiztetett tavasszal. Jah, és még múlt héten is csak kb mint ajánlás hangzott el ez az újrafotózás, meg is mondta, hogy neki mindegy, rajtam múlik, akarok-e jobbat csinálni. Hát nem, bocs. :P

A másik a nagyobb méretű rajz, amiről pár bejegyzéssel lejjebb írtam. Gondolom ettől a tanártól sem kapok jó értékelést, miután folyton mást csináltam, mint amit akart, így ezt már elvből nem fogom megcsinálni... Megmutattam neki időben az A4-es rajzokat, aminek csak vázlatnak kellett volna lennie, erre én teljesen kidolgozott képet mutattam. Egy szóval nem mondta, hogy nem ezt kell. Amúgy más tanárnál soha nem volt ez a "mindig mást vagy másképp csinálok"-dolog, és mivel ahány embert kérdeztem ennek a tanárnak a feladatairól, annyi választ kaptam, így különösebben nem érzem magam hibásnak, főleg, hogy tényleg mindig megcsináltam, csak épp vagy kisebb papírra, vagy mittudomén - nem érdekel...]

2013. december 8., vasárnap

Process book

És igen, megcsináltaaaam! :)))
Befejeztem a process bookot, 49 oldal, nyomtatva, spirálozva. Két órát vártam a TU-n a nyomtatásra, viszont megérte ott nyomtatni a suli helyett, mert durván olcsóra jött ki. És majdnem előbb zártak, mint hogy sorra kerültem volna. :P
Holnap pedig kipakolás...


És 10 nap múlva már otthon leszek! :)