2013. augusztus 19., hétfő

Szállás

Berlinben annyira mázlim volt, hogy nem kellett lakást keresnem. Viszont lakótársat kerestünk, így az elég hamar kiderült, hogy olcsó lakásra rengetegen állnak sorba. Ehhez képest Eindhoven egy kicsi és unalmas város, viszont fogalmam nem volt, itt is van-e akkora taposás a jó helyekért, vagy elég sulikezdés előtt 1-2 héttel kimenni, és simán válogathatok a jobbnál jobb szobák között.

Hollandiában (és innentől csak a minimális tapasztalataimról fog szólni a blog, senki ne vegye készpénznek, aki esetleg szintén szállást keres :) a legtöbben ügynökségen keresztül bérelnek lakást. Ez annyiból jó, hogy megadod a paramétereket, ők keresnek helyet, és minden lakással kapcsolatos dolgot ők intéznek. Ami kevésbé jó, hogy a szokásos kaució mellett (ami viszont itt legalább csak 1 hónap, míg Berlinben általában 3) ki kell fizetni nekik 1 hónap közvetítői díjat is, amit viszont semmiképp nem kapok vissza a végén. Azaz 3-400 euró csak az, hogy keresnek nekem lakást. Még ha nem is keresnek, hanem én csapok le valamelyik hirdetésre a neten, a közvetítői díjat akkor sem lehet megúszni.

A másik, hogy nincsenek kollégiumok (legalábbis ahol én vagyok, biztos nincs), vannak viszont diákszállások. Ezek 4-20 szobából álló házak, csak diákok laknak itt, mindeninek van külön szobája, és létszámtól függően 1-2-3 közös konyha, wc, fürdő. 300 euró alatt lényegében semmi nincs, de az átlagár inkább a 400 felé közelít, jobb lakások pedig bőven efölött vannak.

Amikor már a második ügynökséggel leveleztem hosszasan és lett az a végeredmény, hogy "bocs, jelenleg nincs üres szobánk" - úgy, hogy amikor levelezni kezdtünk, még volt - na akkor kezdtem kicsit aggódni. Aztán Zs., aki már egy ideje Hollandiában tanul, azt mondta, hogy szerinte inkább menjek oda pár napra, és ne várjak sulikezdésig, mellé pedig sokatmondóan nézett, inkább belehúztam a keresésbe.

Volt számtalan olyan kiadó szoba, hogy utald át az első havi lakbért foglaló gyanánt, és tiéd a szoba. Aha, ebbe inkább nem mennék bele. (Egyébként biztos vagyok benne, hogy ezek közül is volt jó pár, ami nem volt átverés, csak a jelenlegi bérlőnek ez a lépés volt a logikus, de akkor sem szeretném kipróbálni, hány embertől szedi be a végén a havi bérleti díjat. :P)

Végül egy bénázásnak köszönhető, hogy lett (izé, remélem legalábbis) szoba: nem vettem észre, hogy a hirdetésben benne van, hogy június 1-től kiadó. :P Mivel egész komoly bemutatkozást kellett írni, fotót küldeni, stbstb, megírtam azt is, hogy nekem szeptember elsejétől kéne, vagy kicsit előbb esetleg. A válasz az volt, hogy az pont jó lenne, mert úgy néz ki, valaki kivenni június 1-től, de csak augusztus 31-ig. Így a szoba már nem lett meghirdetve szeptember 1-től ismét. Mivel beláttam, hogy nem fogok tudni kimenni megnézni a szobát (júliusban épp nagyon magasak voltak a repjegy árak Berlin-Eindhoven vonalon), végül én kértem, hogy nem lehetne-e lefoglalózni esetleg, aztán ha ott leszek, megnézem a szobát.
Nos, remélem, hogy a szerződés, hosszas levelezés, szoba árának töredékével foglalózással nem fogtam nagyon mellé... egyelőre úgy tűnik, minden rendben, ennek ellenére nyilván addig izgulok, amíg ott nem vagyok, főleg, hogy úgy kerestem lakást, hogy megnézés és szerződés helyszínen való aláírása nélkül _soha_ nem fizetek előre, ehhez képest pont ezt tettem. (Na jó, nem ragozom tovább, ezt senki ne csinálja utána, még ha google-ben csekkolta is a főbérlő nevét, címét, minden elérhető adatát...)

A lakás egyébként szuper helyen van, közel az iskolához. 4-en fogunk együtt lakni, a többiek is diákok, bár az még nem derült ki, ki mit csinál... :) A szerződés egyelőre december 31-ig szól, abban maradtunk, októberben leülünk megbeszélni, maradnék-e tovább is, ha szeretnék költözni, akkor pedig még van időm körbe nézni a városban, ráadásul úgy, hogy már nem kell azért oda utaznom, hogy szobát nézzek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése